fbpx

A nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezet, a Consumer Choice Center 2021-ben a Bécsi Főpályaudvart választotta a második legutasbarátabb pályaudvarnak Európában. A szempontrendszer olyan mutatókat vizsgált mint megközelíthetőség, tisztaság, gasztronómiai kínálat, célállomások száma és az ingyenes internetkapcsolat megléte.

A fogyasztóvédelemmel foglalkozó nemzetközi szervezet, a Consumer Choice Center rendszeresen készít különböző ranglistákat az utasok tapasztalatai alapján, például a legjobb repülőterekről és pályaudvarokról. A 2021-es „European Railway Station Index“ a kontinens ötven legnagyobb pályaudvarát vizsgálta, amiből végül a tíz legjobbat választották ki. 

A 2015-ben átadott, 109 hektáron elterülő Bécsi Főpályaudvar, a Wien Hauptbahnhof kiemelkedő szolgáltatásainak köszönhetően a második helyre került a listán, maga mögé utasítva például a londoni St. Pancras pályaudvart és az Amsterdam Centraalt valamint a moszkvai Kazanyi pályaudvart. A lista, melynek élén a Lipcsei Főpályaudvar áll, olyan mutatókat vizsgált mint megközelíthetőség, tisztaság, hazai és nemzetközi célállomások száma és az ingyenes internetkapcsolat megléte. Ezen kívül figyelembe vették még az éves utasforgalmat, a liftek és mozgólépcsők valamint a mozgáskorlátozott utasok számára rendelkezésre álló mellékhelyiségek számát, a vásárlási élményt és a gasztronómiai kínálatot, illetve, hogy vannak-e autómegosztók a közelben.

A Wien Hauptbahnhof a fenti kritériumok alapján kiemelkedően jól teljesített. A létesítmény területén kilencven üzlet található – például élelmiszerbolt, drogéria, bank –, illetve számos étterem és szolgáltató. A pályaudvar egyúttal egy nemzetközi közlekedési csomópont, hiszen minden osztrák távolsági vonat a Hauptbahnhofra érkezik, három transzeurópai vasúti folyosó is összefonódik itt, illetve a repülőtér is könnyedén elérhető azotok innen induló jáályaló. Az állomás jól megközelíthető metroval, busszal, villamossal, biciklivel vagy autóval. Utóbbiak számára hatszáz parkolóhely áll rendelkezésre, illetve kerékpártárolókat is kialakítottak. A pályaudvar ezen kívül környezetbarát szemléletmódjával is kitűnik: energiaellátását a jövőben egy 1.200 négyzetméteres napelemrendszer biztosítja, amit geotermikus hűtő- és fűtőrendszer is kiegészít.

Ursprünglich veröffentlicht hier.

Aktie

Folgen:

Weitere Beiträge

Abonniere unseren Newsletter

Scrolle nach oben
de_DEDE

Folge uns

Kontaktinformation

WASHINGTON

712 H St NE PMB 94982
Washington, DC 20002

BRÜSSEL

Rond Point Schuman 6, Box 5 Brüssel, 1040, Belgien

LONDON

Golden Cross House, Duncannon Street 8
London, WC2N 4JF, Großbritannien

KUALA LUMPUR

Block D, Platinum Sentral, Jalan Stesen Sentral 2, Level 3 – 5 Kuala Lumpur, 50470, Malaysia

© COPYRIGHT 2024, CONSUMER CHOICE CENTER